"Az elmagányosodást kevéssé kutatják, ezért hasból kell tippelnünk, de pár millió magyarra tuti ráférne a társaság. Ott vannak mindjárt a nyugdíjasok. Az egyedül maradt nénik és bácsik, akikre havonta vagy sose nyitják rá az ajtót a gyerekek. Mit csinálnak? Ülnek a tévé előtt, de a tévé nem figyel rájuk. Ha a gép előtt ülnének, akkor vidám nyugdíjasklubbá alakulhatna a sivár panellakás. Megdumálhatnák a betegségeiket, a régi szép időket, a maifiatalokat, meg persze a politikát. Sőt sakkozhatnának is. Mi több, hallottam egy hetvenéves néniről, aki a Wolfensteinnel múlatta az időt.

[...]

Az életet adná vissza, a társaslény-minőséget, ne kelljen nekik a buszon motyogni-magyarázni vadidegeneknek, hogy mióta vannak már egyedül. Ne kelljen Bolgár Györgyöt vagy Csintalan Sándort felhívni, sem a háziorvost fárasztani. Aranyhalhoz beszélni. Mert hiszen ott van egy kattintásnyira másik millió néni és bácsi, aki szívesen meghallgatná őket, sőt elmondaná a saját sztoriját. Cserébe.

A mikrotörténelem összegyűjtése az unokák feladata lenne, de nem jut mindenkinek unoka. Ezekben az öregekben ott ragadt a feldolgozatlan, vagy árnyalatlan indulatokkal kezelt huszadik század. Emlékirataik el sem készülnek, vagy elkallódnak. Ha billentyűt adunk a kezükbe, páratlan forrásanyagot termelnek nekünk. Ingyen. Járulékos haszonként.

[...]

Az igény, amit az internet, a fórumozás, az online klub kielégít, nem mesterségesen gerjesztett vágy. Kamerásmobilra nem ácsingózott senki, amíg nem létezett. Internetre már akkor vágyott a magyar, amikor el se tudta képzelni.

[...]

Felelősek vagyunk a nyugdíjasainkért. Szomorú bizonyítvány, hogy ezt Magyarország rendre letudta egy borítékkal. Pénzt adni a lehető legfantáziátlanabb ajándék; azonkívül a nyugdíj ebben a formában a jövő felélése. Az Online Alkony Program nemcsak a nyugdíjasnak lenne jó: megélhetést, üzleti lehetőséget adna a vállalkozóknak, az online iparnak. A magányos időseknek pedig talán a legtöbbet, mi adható: egymást."

(forrás: w.blog.hu)